Beküldő: admin | 2013. 11. 07., cs – 15:47

A KTE emlékérem kuratóriumának javaslata alapján a Könyvtárostanárok Egyesülete 2013-ban az alábbi kollégákat tüntette ki. A díjak átadására 2013. november 6-án a Könyvtárostanárok Egyesülete Őszi Szakmai Napján került sor.

 

 

  

KTE emlékérem – Életműdíj

Szlávik Jánosné
 

Szlávik Jánosné több mint 35 éve aktív résztvevője Gödöllő kulturális és oktatási életének.

Népművelő – könyvtár szakon levelező oktatás keretében 1977-ben végzett a Debreceni Tanítóképző Főiskolán, majd 1979-ben az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola könyvtáros szakán. Munka mellett pedagógia szakos bölcsész és tanár diplomát szerzett Pécsett 2002-ben a Janus Pannonius Egyetemen, és 2002 óta könyvtárostanárként igyekszik a tanulóifjúságot a könyv és a könyvtár mindennapos használatára nevelni.

1973-1974 között képesítés nélkül Kartalon tanított, majd közművelődési könyvtárosként formálta az olvasói ízlést a Ganz Árammérőgyár, majd az MN Híradótechnikai Üzem szakszervezeti könyvtárában, ahol természetesen a kulturális rendezvények (író - olvasó találkozók, kirándulások, kiállítások) aktív szervezője is volt. Több évet eltöltött a Juhász Gyula Városi Könyvtár feldolgozórészlegében és olvasószolgálatában is. A Magyar Távirati Iroda dokumentátoraként is dolgozott, míg végül iskolai könyvtárosként került 1989 novemberében jelenlegi munkahelyére, az Erkel Ferenc Általános Iskolába, ahol nyugdíjba vonulásáig tartott munkaviszonya.

Iskolánkban is sokrétű tevékenységet végzett könyvtárosi munkája mellett: az ásványtúrák, a kirándulások szervezése mind hozzájárult a diákok műveltségének megalapozásához, érdeklődési körének kibővítéséhez. Mint idegenvezető évente több száz tanulónknak mutatta be a Grassalkovich kastélyt, valamint Hon- és népismeret órákon Gödöllő történetéről is tartott prezentációval egybekötött előadásokat. a találkozók keretében megismertette a diákokat a Gödöllőn élő művészekkel és írókkal. Rendszeresen szervezett olvasóvetélkedőket, többször indított versenyzőt a Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Versenyen. Az olvasás mellett a versek megszerettetését is fontosnak tartotta, rendszeresen zsűrizett a Petőfi Szavalóversenyen, a Városi Népmesemondó Versenyen, valamint iskolánkban a házi szavalóversenyeken.

A Kastélybarát Egyesület díszelnöke, a Pécsi Ildikó Kossuth-díjas művésznő által elindított Erzsébet királyné vers- és prózamondó versenyre való felkészítésben, majd napjainkig annak megszervezésében igen jelentős szerepet vállal.

Oktató tevékenysége 1998 óta kibővült a felnőttoktatás területével: idegenvezetést és művelődéstörténetet, művészettörténetet tanított a hallgatóknak a Gödöllői Szakképző Magániskolában.

Gödöllő kulturális életének aktív résztvevőjeként alapító tagja volt a Városvédő Egyesületnek, valamint 1995-ben a Kastélybarát Egyesületnek is, melynek 2006-ig titkára, majd elnöke lett. A Királyi Kastély rendezvényein szervezőként és idegenvezetőként egyaránt részt vesz. Egyik létrehozója a Kastélybarátok Klubjának is.

A város története iránt elkötelezett lokálpatriótaként rendszeres helytörténeti kutatásokat végez és azokat a helyi sajtóban, illetve országos fórumokon publikálja is, öregbítve ezzel Gödöllő hírnevét, kulturális jelentőségét. Gondozza és feltárja Ambrus Zoltán, és annak unokája, dr. Fallenbüchl Zoltán történész professzor gödöllői hagyatékát is, melyek így közismertté teszik a neves író, színikritikus gödöllői tartózkodásának egyes rejtve maradt részleteit.

Sok éves könyvtárosi munkája során is sokat dolgozott azon, hogy a környezetének, diákjainak olvasottságát, tájékozottságát formálja, a város kulturális életében szerepe a mai napig meghatározó.

20 éve a KTE tagja, munkájával sokat segítette az egyesületi programok megvalósulást, volt ellenőrző bizottsági tag is.
Felterjesztője Varga Ildikó iskolájának igazgatója, és Kolozsváriné Kottán Eleonóra a gödöllői könyvtárostanárok munkaközösségének vezetője. A felterjesztést támogatta a KTE elnöksége is.

Szlávik Jánosné a KTE emlékérem Életmű-díj 2013-as kitüntetettje, gratulálunk!

 

KTE emlékérem – A könyvtárostanári hivatásért

  Tóth Viktória
 

Tóth Viktória pályakezdése, vagyis 1987 óta, immár 25 éve a Budapest IX. Kerületi Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium könyvtárostanára. Tanári képesítése mellé megszerezte az informatikus-könyvtáros, mentálhigiénés szakember és a könyvtárpedagógiai-tanári végzettséget is. Az egész életen át tartó tanulás hiteles példája. Tudását szívesen osztja meg másokkal, iskolai könyvtári területen több, hiánypótló mű szerzője. A Könyvtárostanárok Egyesületének nagyon aktív tagja, hat éven keresztül elnökségi tagja, az MKE tagja.

Közoktatási, kulturális/könyvtári szakértő, iskolai könyvtári szakfelügyelő, kerületi munkaközösség-vezető. Elméleti tudását és tapasztalatait folyamatosan építi be könyvtárszakmai munkájába, melyet nemcsak saját iskolájában, hanem kerületében, a fővárosban és országosan is az iskolai könyvtári munka megújítása, elismertetése érdekében hasznosít. Ezen tevékenységeit önkéntesként is ellátja az egyesületben.

Iskolájában a szűkebben vett könyvtárostanári, könyvtár-pedagógiai munkájának kiemelkedő eredménye a 12 évfolyamra kidolgozott könyvtár-pedagógiai program, mely példaértékű a komplex pedagógiai fejlesztés- felzárkóztatás területén. Elhivatottságának, rátermettségének, együttműködési készségének köszönhetően a könyvtár-pedagógiai programot könyvtáros és pedagógus kollégáival magas szinten valósítja meg, így iskolájában minden tanuló részesül könyvtárhasználati képzésben.

Évek óta irányítja a könyvtárostanárok kerületi munkaközösségét, kimagasló elméleti és gyakorlati módszertani felkészültséggel rendelkező, s emellett mély empátiával rendelkező kolléga.

A Ferencvárosi Helytörténeti Egyesület elnökségi tagja, rendezvények, vetélkedők szervezője, lebonyolítója, mely kihat az egész kerület szellemi-kulturális életére. Helytörténeti és könyvtárostanári munkásságának metszetében született meg az iskola könyvtárának történetét bemutató könyve. Emellett helytörténeti érdeklődését kerületi vetélkedők és iskolai projektnapok keretében is kamatoztatja.

Az iskolai könyvtári területen számos elméleti és gyakorlati publikáció szerzője, ezek közül is kiemelkedik a már két kiadást megélt, az iskolai könyvtár jogi szabályozásával kapcsolatos kötete. Naprakész tájékozottságával sokat segít a kollégáknak a jogszabályok alkalmazásánál, helyes értelmezésénél a levelező listákon és más fórumokon.

A Könyvtárostanárok Egyesületének több mint 20 éve tagja. Éveken át, több ciklusban és pozícióban volt elnökségi tag, mindig segíti a Szakmai napok előkészítését. A KTE Nyári Akadémiáin rendszeresen, több témában előadó, tréningvezető volt. Részt vett az iskolai könyvtári stratégiai javaslatok, valamint több szakmai ajánlás kidolgozásában. A közös munka során szakmai elkötelezettsége, precizitása, rendkívüli teherbírása és feladattudatossága mellett igazi csapatemberként ismerhettük meg, akire nemcsak szakmai kérdésekben, hanem az egyesületben is mindig számíthattunk.

A díjra a KTE elnöksége terjesztette fel. A felterjesztést támogatták:

  • Dán Krisztina könyvtárpedagógiai szakértő, a RAABE Kiadó szerkesztője
  • Beleznay Tamás a Budapest IX. Kerületi Szent-Györgyi Albert Általános Iskola és Gimnázium igazgatója

Tóth Viktória a KTE emlékérem – a könyvtárostanári hivatásért kitüntetettje 2013-ban.

 

KTE emlékérem – Az egyesületért

  Zseli Klára
 

Zseli Klára az egri Ho Shi Mihn Tanárképző Főiskolán végzett könyvtár-pedagógia szakon. 1990-től dolgozik a Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola könyvtárostanáraként. 2003-ban elvégezte az ELTE BTK könyvtár kiegészítő szakát, és azóta is rendszeresen továbbképzi magát.

Iskolájában aktív könyvtár-pedagógiai tevékenységet végez, sok színes plusz programmal szeretteti meg az olvasást, tanítja az információszerzést.

A Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Versenyre felkészítő tehetséggondozó tevékenysége kiemelkedő, 2006 óta minden évben volt országos döntős, ezen belül nyertes diákja.

A tehetséggondozás más formáját is műveli, a „Hogy látva lássanak ...” megyei diákíró-költő irodalmi tehetségkutató pályázatot gondozza 1998 óta. Ezen a kétévente megrendezésre kerülő irodalmi pályázaton a Fejér megyében tanuló középiskolások indulhatnak vers-és prózakategóriában. A pályamunkákat Lackfi János József Attila-díjas költő, műfordító értékeli a kezdetektől. A művekből már több kötet napvilágot látott. Fontos számára a Séta program patronálása is, itt is tudáshoz, tapasztalathoz, sikerhez juttatja tanítványait.

Ő is rendszeresen publikál, a Korszerű könyvtár kiadványban a Kapcsolatteremtés a könyvtárban címmel osztotta meg tapasztalatait a kollégákkal.

1990 óta tagja az MKE Fejér Megyei Szervezetének, ahol vezetőségi tagként dolgozott 1994-2002-ig. A Könyvtárostanárok Egyesületének 1992-től tagja, 2005-től elnökségi tag. Két elnökségi cikluson keresztül pályázati felelős volt. Munkájával nagyban hozzájárult a KTE sikeres programjainak megvalósításához, így Nyári Akadémiák, tavaszi-őszi szakmai napok megrendezéséhez, és a Kis KTE könyvek és egyéb kiadványok megjelentetéséhez. Leleményessége, figyelme, kitartó és pontos munkája révén az egyesület minden pályázati lehetőséget megragadott, és szinte minden esetben eredményes is volt. A pályázati rendszerek átalakulása, elektronizációja sok többlet feladattal járt számára, de Zseli Klári sikerrel vette az akadályokat! Kitartása révén sokszor az utolsó órákban- ami esetenként az éjszakába nyulott!- sikeresen töltötte fel a később nyertes pályázatokat.
Iskolai munkájáról igazgatója így ír:

A Zseli Klára a Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola könyvtárostanáraként lelkiismeretesen és szakszerűen ellátja az iskola könyvtárostanári feladatait. A helyi tantervbe beépítve tartja a könyvtárhasználati ismeretek oktatását, a könyvtári szakórákat, valamint az informatika érettségihez kapcsolódó előkészítő, tételkidolgozó foglalkozásokat. Az elmúlt években többször sikeresen pályázott, ennek köszönhetően gazdagodott, szépült a könyvtár. Napra készen gondozza az elektronikus katalógust, mely on-line elérhetőséget biztosít a felhasználóknak. Az iskola honlapján keresztül is segíti a világhálón való eligazodást. Tartalmas, sokrétű munkáját jól szemlélteti az általa összeállított gazdag éves program: A népmese napja, Iskolai könyvtári világhónapi rendezvények, mely az idén könyvjelző csereprogrammal és könyvtári éjszakával is kibővül. A Teleki Blanka emléknapon művészkönyvet készítenek majd közösen a tanulók. Rendszeresen tart kézműves fogalkozásokat. A SÉTA programmal, valamit a telekis diákújság patronáló tanáraként a szellemi alkotások létrejötte körül is bábáskodik. Együttműködik a Vörösmarty Mihály Megyei könyvtárral, ahová rendhagyó órákra viszi a tanulókat. Az országos könyvtári programokhoz is kapcsolódik a Nagy könyvelhagyó játékkal. A Vörösmarty Színházzal szintén kiemelkedő a kapcsolata, meghívására több művész ellátogatott már iskolánkba.

Ezeket a programokat évek óta szervezi, törekvései intézményünk nevelési elveivel szoros összhangban vannak. Eredményességét mutatják például az Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Versenyen kiválóan szerplő tanulói, a „Teleki bérlet” kapcsán színházlátogatóvá váló sok-sok diák.

Klári kiegyensúlyozott, kedves, vidám személyisége az elnökségre is pozitívan hatott, humora a nehéz helyzetekben sokat segített. Csapatépítő személyisége, tevékenysége, szakmai ötletei, meglátásai, tapasztalatai legalább olyan fontos az egyesületi munkában, mint a vállalt tisztségében ellátott feladatai! Jelenleg is dolgozik az egyesületért, az ellenőrző bizottság tagja.

A díjra a KTE elnöksége terjesztette fel, a felterjesztést támogatta Szabó Gábor a Székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola igazgatója.

Zseli Klára a KTE emlékérem- Az egyesületért 2013-as kitüntetettje!

 

KTE emlékérem – Az év ígéretes könyvtárostanára

  Németh Szilvia  

 

2009-ben a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karán végzett földrajz és informatikus könyvtár szakon. 2012-ben az SZTE BTK informatikus könyvtáros mesterképzését is elvégezte tartalomfejlesztő szakirányon. Iskolai könyvtárosi teendőket lát el a szegedi Rókusi Általános Iskolában 2009 szeptemberétől.

Munkája során igyekszik a tanulók és a kollégák számára nyitott és elérhető könyvtárat kialakítani. Kezdetektől fogva szívügyének tartja a könyv, az olvasás népszerűsítését. A kölcsönzésen kívül fontosnak tartja, hogy a könyvtárba szívesen jöjjenek be tanulni, olvasni, szabad idejüket eltölteni a gyerekek. Az iskola pedagógusai számára egy nyugodt, csendes munkakörnyezetet hozott létre. A 2012/2013-as tanévben az aktív használó (kölcsönző) 600 fő, a kölcsönzött dokumentumok száma összesen 3558 db volt. A pályázatok, versenyek révén egyre több könyvkiadóval sikerült jó kapcsolatot kialakítania (pl.: Móra, Pagony, Csimota, Könyvmolyképző Kiadó).

Biztos szakmai tudású, sokoldalú és kiemelkedő munkát végző tanáregyéniség. Információit, ötleteit kollégáival szívesen megosztó tanárként diákjait következetes gondolkodásra, a világ komplex megismerésére és szeretetére neveli. A könyvtári munka felfedező hangulata segíti a gyerekeket az ismeretek megszerzésében. A tanulók élményszerű, önállómunkájának megteremtésével vonzóvá is teszi az ismeretszerzést, ugyanakkor a differenciált tevékenységek kiváló eszközévé tette a könyvtárat. Kreatív személyiségével, kiemelkedő pedagógiai érzékével és szakmai tudásával már az első évben kitűnt. Munkája minden területén sikeres. Rendszeresen tart az osztályoknak, napközis csoportoknak könyvtárhasználati és könyvtári szakórákat (pl. ünnepekhez, népszokásokhoz, kötelező- és ajánlott olvasmányokhoz, szaktárgyi órákhoz kapcsolódóan). Évről évre több tanulóval szeretteti meg az olvasást, a színjátszást, a verseket, az irodalmi és tudományos könyveket. A tanulók szívesen keresik fel a könyvtárat nemcsak kölcsönzés, tanulás, olvasás, de a színes foglalkozások, író-olvasó találkozók miatt is. Tanítványai őszinte elismeréssel beszélnek az általa szervezett könyvtári foglalkozásokról. Tevékenységével erősíti a könyvtárhasználati alapképzés színvonalát. Kiemelkedő eredményességgel végzi tehetségkutató és tehetséggondozó tevékenységét.

Jelentősebb versenyeredményei:

  • 2011-ben a Csongrád Megyei Könyvtárhasználati Vetélkedőn a 6. osztályos csapattal 2. helyezés,
  • 2012-ben a Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Verseny megyei fordulóján egyik tanulója továbbjutott az országos írásbelire,
  • A KTE Iskolai Könyvtárak nemzetközi Hónapja alkalmából kiírt Kalandok az iskolai könyvtárban – pályázat diákoknak országos harmadik hely. Az Iskolakönyvtáros c. folyóiratban megjelent a pályázat összefoglalója és a történet.
  • 2013-ban a Móra Könyvkiadó Lufi-könyvtrailer és színpadi adaptációs pályázata országis 1. hely,
  • Europe Direct Szeged és a Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár szervezésében Európa-nap vetélkedőn három csapattal 1-2-3. helyet ért el.

 

Aktív tagja a Könyvtárostanárok Egyesületének. Rendszeres résztvevője a KTE szakmai napjainak és az országos népmese-konferenciáknak. A pedagógiai munka színvonalának javítása céljából több tanfolyamot is elvégzett: A mentori munka alapjai és lehetőségei a tanítási gyakorlat során, Interaktív tábla használata a pedagógiai gyakorlatban, A kooperatív tanulás módszertani lehetőségei, A kultúraközvetítés színterei, Mentálhigiénés alapfokú továbbképzés pedagógusoknak. A könyvtárpedagógia-tanár kompetenciák a munkaerőpiacon moderált panel- és interaktív beszélgetés meghívott vendége volt.

További tervei között szerepel többek között színjátszó/drámacsoport létrehozása az iskolában.

Sokoldalú és eredményes munkáját 2012-ben a szakfelügyeleti vizsgálat az alábbiak szerint ismerte el: „Kiemelten fontosnak tartom, hogy a könyvtár mindennapi életét a gyerekek bevonásával szervezi a könyvtáros. A könyvtáros személye szerencsés választás, elfogadó, megnyerő személyiség, a könyvtár feladatait ismeri, felkészült a jól működő iskolai könyvtár életének alakítására.”

Felterjesztője Kókai Gyula iskolájának igazgatója, a felterjesztést támogatta Oros Sándor a CSMKE elnöke és a KTE elnöksége.

Németh Szilvia a KTE emlékérem- Az év ígéretes könyvtárostanára kitüntetettje 2013-ban!

 

 

Publikációk

KTE-kitüntetések - a díjazottak teljesítménynek részleteivel In: KIT Hírlevél, 2013. 42. sz., URL: http://www.kithirlevel.hu/index.php?kh=kte-kituntetesek Utolsó letöltés: 2013.11. 13.

További fotók az Őszi Szakmai Nap fényképalbumában.